Gyuri bácsi mutassa milyenek azok az első lábak, még nem elég. Mikor jöjjek a következő adagért? Beáztatom, éles késsel próbálom leszedni az oda nem illő részeket a bőrről. Kicsi kézi sárkány okádja a tüzet. A perzselődő bőr összehúzódik a láng alatt, a megmaradt szőrszálak ellobbannak, sorban jönnek egymás után. Vissza a hideg vízbe, jön a következő. Éles kés a két köröm között hosszában átvágja amíg megakad. Rámarkolok, elcsavarom a két darabot, amíg reccsen a csont. Megadja magát, kettészakad. Ez történik mindegyikkel, míg tisztán hófehéren bekerülnek a fagyasztóba. Gyűjtögetem a szebb darabokat, körömpörkölt lesz belőle. Megígértem, Gyermelyen ott együtt, friss kenyérrel vörösen fénylő szafttal, mélytányérból. Szóda fröccsen a borba, apró buborékok pattognak a pohárban az ital felszínén. Külön tányérban gyűlnek a csontocskák, falat kenyér nyújtózkodik a pörköltszaftban. A harsány beszélgetések egy pillanatra elülnek a hosszú asztalnál és jóízű hümmögés, evőeszközök koccanása a kovászos uborka roppanása veszi át a helyét. Feloldódnak az otthonról idekerült feszültségek, a vörösen fénylő nap eléri a horizontot, öröm tölt el bennünket, elfogadjuk az érzést, elfogadjuk egymást és megismétlődik valami összetartozás. Ezért történik valójában minden, hogy ezt az érzést újra és újra megéljük ott, akkor és együtt.  

Szivarfüst emelkedik az ég felé, számunkra dedikált skót whiskyt kortyolgatok, tetszik, amit látok, tetszik ahogy telik az idő, múlik az este. Új beszélgetések, új italok, új történetek, új magyarázatok. Megtudom, hogy különböző nézőpontból a történetek más és más igaznak hihető értelmezést nyernek és így nekem máshonnan nézve az is jó, amikor egyébként nem jó. Megtudom, hogy amennyiben az én értelmezésem tűnik igaznak, akkor törvényszerűen létezik egy, vagy több olyan pont a történetben, az időben, vagy, ettől függetlenül, ahonnan az ellenkezőjére fordul minden, vagyis “az én igazam nem biztos, hogy neked nagyon jó”, habár szerintem “én mondom az igazat, de te mondod a jót”. Az odafigyelés, a másik elfogadása feltétlen szükséges a különböző megközelítések, az értelmesen kifejezett szabad gondolatok megértéséhez. Én igyekszem meghallgatni, megérteni, akár el is fogadni a másik verziót valami világnézeti, jellembeli és biztosan nem  gyengeségi okból, de talán mostanában nem mindig rajtam múlik ennek a sikere.

“Szállj jó lovam, mint a madár … hol utad nincs menni, ugorj át.” A különc Sándor Móric gróf, az “ördög lovas” belovagolt budai, bécsi palotákba, a bajnai plébános szobájába, nem kímélte magát sem a lovait. A felújított  Sándor-Metternich kastély vakító fehér homlokzata Bajnán, fényképek készülnek rajtuk te, én, a többiek és a velünk élő történelem. A tárlatvezető nő magabiztos tudással, de csendes visszafogott szerénységgel a  hangjában mutatja be a termeket, a tárgyakat, a kapcsolódó történeteket. Fontosnak érzi, hogy visszagondolva rá és arra, amit átadott nekünk valami eleven kép alakuljon ki bennünk a korról, a ház lakóiról. Velem sikerrel járt.

 Szóbeli utasításomra a navigáció kijelöli az irányt a fényes tanösvény felé. Kanyargós keskeny úton haladunk az autóval. A semmiből egy motoros zúg el mellettem, neonzöld színek, a térde szinte súrolja az aszfaltot, újabb kanyar, bedől a másik oldalra és szédítő sebességgel eltűnik a szemem elől. Egy másik zöld szín jut eszembe, a határozott rendben mozgó zöld ruhák és maszkok színe, szervátültetésre készülnek. Akkor, ott egy donornak nem sikerült bevenni egy kanyart. A neonzöld motor a szemben lévő sávban áll a belátható távolban. Látja, hogy szabad előtte az út, szabad ő maga is, megindul, tetszik neki ez a szakasz, bepróbálkozik újra, dacol a veszéllyel, biztosnak érzi magát, ő és a jármű már egybe forrtak a vad száguldásban. Kiteljesedik benne valami és egy pillanat alatt eltűnnek a tükörben, már valahol máshol járnak ő és a gép mi pedig közeledünk a cél felé.

Fényes tanösvény, nem Peruban, nem valami forradalmi hevület vezet bennünket, hanem egy kellemes séta a láperdőn átvezető cölöpökre épült sétányon. A víz alól feltörő források gázai mint pezsgő buborékjai szállnak a felszínre. Mocsári teknősök napoznak a kidőlt fatörzseken. Színes vízililiomok, bambán unatkozó gázlómadarak, az égre magasodó fák, a nem ide való cipőjükben botlatdozó túlöltözött lányok, hangoskodó gyerekek szolgálnak díszletként mindehhez. 

A tatai Esterházy-kastély az Esterházy család fraknói ágának kastélya  a béke minden áldásával … így indul a hivatalos bemutatás. Itt töltötte napjait Gróf galántai és fraknói Esterházy Móric is, aki mellesleg Esterházy Péter író nagyapja. A kastély előtti parkban honfoglaló tarsolyos magyarok korabeli öltözetben nyilaznak, sámánok kántálnak, odabent újabb vezetőnk a múlt századelő magyar arisztokráciájának életét, környezetét mutatja be. Kézzel tapintható kontraszt a kint és a bent között, itt mindenki megtalálja a maga szellemi, kulturális igényét. A tárlatvezető hölgy nagyszerűen teszi a dolgát, nehéz nem odafigyelni rá. Egy pár odacsapódik hozzánk, igyekeznek élvezni a vezetett tárlat előnyét megúszva annak költségeit. Figyelem őket, mikor rájuk nézek elfordítják a fejüket és szorgosan tanulmányoznak valami kiállított darabot, miközben fülüket hegyezve figyelik az elhangzott információkat. Ott sertepertélnek körülöttünk teremről teremre, tudják, látom őket olyankor hirtelen elfordulnak, eltűnnek egy tárló mögött jelezve ezzel, ők nincsenek is ott. Élvezem, hogy pillantásommal minduntalan szembesítem őket a helyzettel, amibe kerültek. Nagyjából így viszik végig velünk a bemutatót. A biliárd teremben elhagyom a csoportot.a kávézó szalonba vezet az utam. Csodálatos sütemények mosolyognak rám a hűtőszekrény üveg ajtaja mögül, köztük a híres eszterházy torta. Elhessegetem a gondolatot, legyen csak egy kávé. Egy kedves lány mosolyog rám a pult mögül. Főzne nekem egy finom presszó kávét? Itt iszom meg csak úgy állva. Igent mond, biztos, határozott mozdulatokkal kezeli a gépeket. A daráló megőrli a kávészemeket, finoman lenyomkodja az őrleményt, bekerül a helyére az eszköz, húz rajta egyet, közben mosolyog. Kell, hogy az eredmény jó legyen, látom ahogy a két csatornán csordogál sűrű ital. Kezemben a csésze, orromban a gőzölgő kávé minden illata, számban a forró ital minden zamata és valahol bennem a fiatalság az elmúlt évtizedek és a jelen minden szépsége, a kedvesség és a mosoly.

Valamikor traktor után volt fogva sok sok társával együtt a tárcsa. Most láncon lógva izzik a lángok fölött, Karcsi pedig mint valami távol-keleti ördöngős utcai szakács játszik a tűzzel, a vassal. Úgy használja mint egy súlyos wokot, olajat löttyint a forró vas közepére és egyenként rakosgatja fel az előre pácolt húsokat az edényre, egy hús, két hús, jön a következő, az elsőt megfordítja, a szelet hús összerándul, felsóhajt, következő, időnként mindegyik megmártózik az olajban, minden olyan gyorsan történik, minden serceg, pattog, ízek és illatok szabadulnak fel, új szelet kerül rá, az olajból ki a szélére a forró vasra, fordít, vissza, minden iszonyú sebességgel történik mégsem kapkodva. Állj félre, újabb löttyintés a sörből, hatalmas sercegéssel lángok, gőzök csapnak a magasba, a hússzeletek szinte táncolnak, új szeletek érkeznek, az elkészültek gyülekeznek egy nagy tálban a fólia alatt. Minden érzékszervemmel követem a szertartást, hiszen itt már nem egyszerű hússütés zajlik, hanem valami ravasz mesteri művészet, a minőség filozófiája, az élet szeretetének filozófiája ölt testet benne, ami elkápráztat, ami beindít, ami elemel a hétköznapoktól.

Közben megérkezik a másik mestermű, Balázs a hatalmas, lapos serpenyő két fülét fogva bemutatja a frissen elkészült előételt. Gazdag, gombás rizottó, a narancsba forduló nap szinte visszaverődik a fényes rizsszemekről. A rizs, a gomba és a fűszerek találkozása, az elkészítés módja nem hagy kétséget az íze felől. Pillanatok alatt fogy el az utolsó szemig ott a tűz körül, ahol közben tovább zajlik a rituális hússütés. 

Újra együtt a hosszú asztalnál, omlós fűszeres húsok és más finomságok a tányéron, lakomát tartunk, nem csak úgy a hedonizmus kedvéért, de emlékezetes évfordulót ünnepelünk idén. Negyven éve kaptuk kézhez a diplománkat. A zsámbéki cukrász Juhász Laci kérésére ünnepi tortát készített nekünk felirattal, tűzijátékkal. Mind megtaláltuk a magunk szeletét, ami nekünk jutott ebből a tortából, a gyermelyi kirándulásból, a negyven évből, az összetartozásból, ês a jövőnk reménységéből.

Manó, 2023.

tóirat: Karcsi felköszönti a társaságot, videó

további képek alul