Írjunk hát …

Megint megbeszéltük, kitaláltuk, lefoglaltuk, megint eljöttél, kevesebbet fogyasztunk már, hamarabb is fekszünk már, van, hogy sziporkázol, vagy csak hallgatsz, a villany komótosan halad egy kis nyíláson az autóba, a helyszín jó, a vacsora jó, a szivar is jól parázslik, mi is jók vagyunk, nevetgélünk és valójában ez az egész jól van így. Aztán a másnap, egy barlang, a holdbéli csónakos, egy kilátó a Balatonra és a Tanúhegyekre, hurka a szélben, vissza, a helyszín még mindig jó, sziporkázol, vagy csak hallgatsz, az autó elment már, a vacsora melegítve, a szivar füstje száll, mi is jól vagyunk és megint kihagyjuk a BL döntőt. És jön egy új reggel, elégedett búcsúzkodások, ígéretek és remények és kisebb kitérővel irány haza. Röviden ennyi, ugye?

TeleTiguán, Thomán, Nyúl és a finom kávé Diósdon, onnan ki a pályára, M0, M7, 8, Veszprém után le balra Nagyvázsonynak, ismerős vidéken lefelé Jakabfa, Antalfa és a célállomás Szentbékkálla. Ide beszéltük meg, mert 41 éve történt, hogy a Dunaparton a K épület aulában kiosztották nekünk a diplomát. Fiatalok voltunk és arra gondoltunk, miénk lesz a jövő, “régebben úgy volt, hogy a miénk lesz”. Páran már korábban bejelentkeztek a folyósításért. Akkor tisztelettel tekintettem a senior korosztályra, mígnem idén az 59-eseket is az a megtiszteltetés érte, hogy nincs már szükségünk országbérletre, hogy vonattal (megőrizve a nagy ország látszatát) szépen komótosan lejussunk Szegedre halászlét enni.

Szentbékkálla, panzió a templomdomb lábánál, sólet a sütőben. Ettem már persze többször is, de még sosem főztem úgy, ahogy azt kell. Inkább amolyan főzelék szokott lenni szárazbabból, kolbásszal, tojással, füstölt hússal, vagy valami Piedone féle hagymás bab, meg ilyenek. Szeretem a babot, talán mindenki szereti. A sólet az más, ez most Hati konyhájából került a sütőbe, füstölt kacsahússal és keménytojással.

Rendes asztalnak látszott, közönséges fából készült, de amikor körbe ültük mindannyian tiszta tányér, kés-villa termett rajta, a poharakban jóféle italok, a közepén meg jóféle ételek illatoztak rajta köztük az a bizonyos sólet. Nem vagyok jártas benne, de most megtudtam, hogy az édes-savanyú cékla is illik hozzá. Bátor választás volt, jó választás volt és Hati külön dicséretet érdemel, mert magára vállalta a feladatot és jelesre abszolválta. ZsCs Covette-je benne a nyolc hengerrel morog a kapu előtt. Neki is jut tányér, örülünk, hogy hosszú idő után újra ránk talált és ott folytathattuk, ahol abbahagytuk. Rajta valahogy nem fog az idő, simán letagad 20-25 évet. Együtt vagyunk, ezért jöttünk, hogy így legyen, hogy elhangozzanak a fél szavak, hogy felcsattanjon a nevetés, kényelmesen hátra dőlve, tele hassal, poharakat emelgetve, ugratva egymást, és csak úgy élni bele az estébe.

A kávéfőző egyszerűnek tűnő szerkezet, nem kell hozzá különleges tudás, hogy bárki jó kávét készítsen vele, de azért ez nem annyira egyértelmű. Ez az az elektromos fajta, amibe fönt beöntöd a vizet, alul egy karban végződő edénykébe bekanalazod az őrölt kávét, a kart fogva fölfelé tolva és kicsit megfordítva beilleszted a helyére, elhelyezed a kis üvegedényt a kiömlőnyílás alatt úgy, hogy az edényke tetején lévő fekete műanyag fedélen levő lyuk pont a kifolyó kávé útjába kerüljön. Minden stimmel, mi történhet, legfeljebb iszunk egy jó kávét még álmosan, pizsamában. Pontosan tudjuk milyen következménnyel jár, ha valahol valamit nem szabályosan csinálunk. És mégis becsúszik a gikszer, többször is, egymás után is. Nem sikerül a kart az őrleménnyel megfelelően rögzíteni a helyén. Biztos vagy benne, hogy ott van, jól van ott, de mégsem, és persze akkor derül ki, amikor a forró zaccos kávé a hibás illesztésnél lávaszerűen fröcsög szanaszét a konyhapulton és mire észreveszed, lejött az egész. Másik eset, ott fönt minden rendben, alákerül az edény, indítás, nyújtózkodás nevetgélés a reggeli napfényben és mire visszaérsz folyik a kávé a pultról a földre, a kis üvegedénybe pedig legfeljebb egy ristretto-nyi került bele, mert a balfék indítás előtt nem bizonyosodott meg arról, hogy a fedélen lévő kis lyuk pont jókor van jó helyen. Harmadikra már profi vagy és megfőződ a világ legjobb reggeli kávéját, amit a siserehad pillanatok alatt kiönt magának és kezdheted elölről…

A terülj-terülj asztal reggel is jól működött, megtelt étellel és arra várt, hogy derekasan falatozni kezdjünk.

A visszatekintés a múltba lehet nosztalgia, lehet csak valami memória gyakorlat, régi élmény ismételt megosztása a hallgatósággal, verseny, hogy melyikünk tudja jobban kiszínezni az amúgy egyszerű dolgokat, és minduntalan örömmel hallgatjuk meg a másik igaz, vagy annak hitt történetét, ami talán velünk is megtörtént akkor, együtt, vagy csak szerettük volna, de már magunk is hisszük, hogy úgy volt és ettől elégedettek vagyunk. Erről is szól minden találkozónk, most is így volt, csak kicsit távolabbra, a miocén korba tekintettünk vissza, amikor alámerültünk a Tapolcai-tavasbarlangba, vízre szálltunk és kerestük azt a plusz egy főt, akinek Hati megvette a jegyét, de nem sikerült a nyomára bukkannunk a kimerítő csónaktúra végéig.

Innen Zalahaláp csak egy ugrás, fent a kilátóból körbe tekintve pazar látvány tárul elénk benne a Tanúhegyek felett rohanó felhők, a táj, a Balaton ezüstje, az ég kékje, a napfény, visszatekintés a múltba, betekintés a jelenbe és benne ott, akkor mi együtt.

A szerencsésebbek kipróbálhatták a véreshurkát Gyulakeszin az útszéli autós büfében, de volt, aki a velős pirítósra szavazott a szélben. Visszatérve a szállásra újabb kísérlet a kávéfőzővel, aki már beletörődött a végzetébe és önmagát adaptíve kondicionálva prezentálta a gőzölgő kávét úgy, ahogy kell.

Délutáni sörök, filozófiai elmélkedések és odaillő viccek előcsalogatták a rövid nyári záport, hogy aztán a templomdomb mellől felnézve az égre megláthassuk a szivárvány hatalmas közeli ívét, ami az Úr minden embernek szóló örök szövetségének jele. Próbáltam ezt a magasztos érzést bevonzani, talán a sör, vagy a kávé lehetett az oka, de valahogy a látvány nem érintett meg ilyen értelemben.

Rövid séta után az a bizonyos asztal újra a középpontba került minden körülötte ülők közötti egyfajta szövetség jeleként pedig nem is szivárvány. Fogyatkozó létszámmal, de szokás szerint egészséges lendülettel fordultunk rá az estére. Közben kiderült, hogy a Bajnokok Ligája döntőjét már évek óta rászervezik a mi találkozónkra. Az ideit a Real Madrid nyerte a londoni Wembley Stadionban. TKIB feladatának tekinti, hogy elintézze, hogy a jövőben az UEFA egyeztetést kezdeményezzen velünk a kiírás előtt.

Ez a találkozó is elmúlt, de szerencsére mi még nem és már tervezzük a következőt. Addigra talán sikerül lehozniuk a két boeing-es űrhajóst az ISSről, addigra már talán elköltöttük a 13. havi nyugdíjat is, dúdolgatunk magunkban valami strófát fényes szelekről elégedetten nyugtázva, hogy mi is a történet részei vagyunk és leszünk is még talán jó darabig, és alakítjuk a világot a magunk módján tisztességgel és szeretettel.

hát így …

Erdei István, Budapest, 2024. 09. 12.

 további fotók itt