2013. február 12. 11:41 Erdei, Istvan írta,
Tisztelt mérnök urak!
A 2013-as év ünnep mindannyiunk számára, hiszen ez a diplomaszerzésünk 30-ik évfordulója. 30 évvel ezelőtt fejeztük be az egyetemet, Karcsi 30 éve indított el bennünket, és hogyan máshogy ünnepelhetnénk ezt meg, mint hogy ismét találkozunk.
Szerintem egyikünknek sem esett le a Kőbüfében hogy idén ilyen jeles dátum lesz, de Karcsi valahogy mégis ráérezhetett, hiszen meghívta a díszes társaságot magához. A meghívását a lenti levélben most meg is erősítette.
A helyszín és az időpont tökéletes - május 31-jun 2 hétvége, Szentjakabfa, Gyenes Birtok.
A legutóbbi alkalom is igen kerekre sikerült ezen a helyen, bizony.
A vázolt program minden pontja kedvemre való, és biztatok mindenkit, azokat is akik eddig kimaradtak, hogy foglaljátok le ezt a hétvégét a naptárotokban és legyünk együtt megint!
Köszönöm Karcsinak a szíves meghívást és kérésére elkezdem a szervezést. Most a legfontosabb, hogy jelezzetek vissza egyértelműen, hogy kire számíthatunk. Én biztosan ott leszek!
Várom a válaszokat,
Sziasztok, Manó
Ui.:
Az elmúlt találkozóink képei – nézegessétek, biztosan kedvet kaptok a tavaszi találkozóra!
http://picasaweb.google.com/Kkar83/
hamarosan felteszem rá az őszi képeket a Kőbüfés eseményről – ami szintén nagyon jól alakult – lehet hogy tényleg hedonista vagyok?
A blogunk elhalni látszik, de talán valakinek közületek van kedve felpörgetni valamivel…
2013. február 12. 10:31 Gyenes Károly írta
Kedves Manó !
Május 31-jun 2 hétvégén tudnánk összejönni. Bázis Szt Jakabfa nálam.
Szállás: Szt Antalfa Zsóka fogadó. (http://www.zsokafogadoja.hu/).
Érkezés péntek délután. Este bográcsozás, szolid italozás.
Szombat : reggeli után kirándulás a Hegyes tűre vagy Zádor várhoz. Ebéd útközben.
este vacsora és borkóstoló Antalfán, vagy Szt Balázs hegyen.
Vasárnap reggeli, Balaton-parti séta, hal-lángos-palacsinta ebéd. Szétszéledés.
Mielőbb kellene a létszám, hogy a szállást le tudjam foglalni.
Baráti üdvözlettel: Karcsi
Utolsó kommentek